Hírek

02 júl
Díjazott diákok a MK-n
Kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóit jutalmazta a Debreceni Egyetem Műszaki Kar dékáni vezetése. A július 1-én, csütörtökön az Ótemető utcai campus kari tanácstermében rendezett házi ünnepségen harmincheten vettek át elismerő oklevelet.
30 jún
Tenyészszemle a Lovasakadémián
Több mint harminc különböző fajtájú lovat – köztük a Debreceni Egyetem állományából hét gidrán kancát – vezettek fel tenyésztői a Debreceni Lovasakadémia rendezésben meghirdetett keddi tenyészszemlén, ahol szakemberek minősítették a fiatal lovak tenyésztésre való alkalmasságát.
30 jún
MÉK - KITE: partner az oktatásban
A mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása a növényvédelem lesz a következő évtizedekben. A terület fejlesztése érdekében kihelyezett növényvédelmi technológiafejlesztési tanszéket hoz létre a Debreceni Egyetem és a KITE Zrt. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá Nádudvaron.
28 jún
Egyetemi búcsú a stadionban
A végzős hallgatók magas száma, valamint a járványhelyzetben bevezetett korlátozások miatt a tavalyihoz hasonlóan a Nagyerdei Stadionban rendezte meg diplomaosztóval egybekötött tanévzáró ünnepségét a Debreceni Egyetem. Szombaton négy kar diákjai ünnepelték egyetemi tanulmányaik végét.
24 jún
Iránytű a mentoráláshoz
A következő tanévben is folytatódik a fogyatékossággal élő, a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű hallgatók beilleszkedését segítő mentorprogram a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ szervezésében. A mentorok felkészítésére külön programot dolgozott ki a DEMEK.
18 jún
Nyári tábor a jövő informatikusainak
Ingyenes nyári táborokat kínál az informatikai karrier iránt érdeklődő általános és középiskolás diákoknak, valamint egyetemi hallgatóknak a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A júliusi és augusztusi táborokra már lehet jelentkezni.
18 jún
Megjelent az új Egyetemi Élet
Pillanatkép a Campus Fesztiválról, madártávlatból a kivilágított fesztiválhelyszín - ez látható a frissen megjelent Egyetemi Élet címlapján. Az új szám bepillantást enged az egyetemi űrprogramba és új információk olvashatók benne az Innovációs Központról is.
17 jún
Helyben szerzett tudás
A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (DE EK) szociális munkás duális képzésének bevezetését és fejlesztését támogató program eredményeit mutatták be a nyíregyházi karon szerdán. A projekt során az EK tíz intézményi partnerrel kötött együttműködést, segítve a hallgatók felkészítését.
11 jún
Esély a nehéz sorsú hallgatóknak
A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán tartotta soron következő közgyűlését a Roma Szakkollégiumok Egyesülete. A találkozón a hátrányos helyzetű, roma hallgatók segítésének lehetőségeiről, a felzárkóztatás fontosságáról egyeztettek a résztvevők.
09 jún
Díjazták a jövő sporttudósait
A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete elismerő okleveleket adott át az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) eredményesen szereplő és résztvevő hallgatóknak. A DESKI azokat a végzős medikusokat is jutalmazta, akik a korábbi években pályára léptek a Medikus Kupán.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.