Hírek

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának diplomaosztó ünnepségein ötszáznál is több végzős hallgató vette át oklevelét, akik többek között bioinformatikusként, rehabilitációs szakemberként, szociális munkásként, gyógytorgyógytornász-fizioterapeutaként dolgozhatnak a jövőben. A diplomák átadása mellett elismerték a kar legkiválóbb hallgatóit, oktatóit és dolgozóit is.

A Debreceni Egyetem Learning Centerében folytatódott a Cégtudat Program roadshow-ja. A rendezvény célja a kis- és középvállalatok szervezeti és pénzügyi szemléletformálása, gyakorlati, azonnal használható üzleti tudás átadása a vállalkozóknak. Ebből a Gazdaságtudományi Kar is kiveszi részét a tananyagai fejlesztésével.

Kiemelkedő eredményt értek el a Debreceni Egyetem Műszaki Karának építészmérnök hallgatói a CASA nemzetközi hallgatói tervpályázaton. A rangos megmérettetésen a nemzetközi zsűri által kiválasztott tíz legjobb pályamunka közül három a debreceni hallgatók tervei közül került ki.

A Bölcsészettudományi Kar (BTK) ünnepségeivel folytatódott a Debreceni Egyetem (DE) diplomaosztóinak sorozata. A Főépület Díszudvarán július 2-án, csütörtökön rendezett három esemény keretében több mint 800 végzős vehette át oklevelét, emellett elismeréseket és a DE Hallgatói Önkormányzat kitüntetéseit is átadták.

Összesen kilencvenen vették át oklevelüket a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának diplomaosztó ünnepi tanácsülésén, a Főépület Díszudvarán szerdán. A rendezvényen kari és hallgatói önkormányzati kitüntetéseket is kiosztottak.

A globális agrárpiac folyamatairól, az Európai Unió és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatainak alakulásáról, valamint az EU-USA agrárkereskedelem legfontosabb trendjeiről tartott előadást a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) mezőgazdasági tanácsosa, Nicolas Rubio. A látogatás újabb lehetőséget teremtett a Debreceni Egyetem és amerikai partnerei közötti oktatási, kutatási és innovációs kapcsolatok erősítésére.

A mesterséges intelligenciához kapcsolódó hallgatói ötletek, fejlesztések, tehetséges csapatok felkutatása, a hallgatók szakmai tapasztalatszerzésének támogatása, valamint a már meglévő AI-megoldások bemutatása céljából szervez versenyt a Debreceni Egyetem valamennyi hallgatója számára a DE Informatikai Kar. A DEIK.AI Challenge 2026 elnevezésű megmérettetést az Innovációs Ökoszisztéma Központ támogatja.

Gyerekek és közösségek jövőjét építhetik mostantól a legnagyobb hozzáértéssel azok a frissdiplomás szakemberek, akik a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán szereztek végzettséget. Az újonnan avatott gyógy- és óvodapedagógusok, csecsemő- és kisgyermeknevelők, romológusok, okleveles gyermekkultúra szakos pedagógusok, valamint szociálpedagógusok két ünnepségen vették át okleveleiket hétfőn.

Gyógyszerészdoktorokat avattak a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának szombati diplomaosztóján. Az intézmény Főépületének Díszudvarán tartott ünnepségen 75-en vehették kézbe a tanulmányaik sikeres befejezéséről szóló dokumentumot. Összesen 16 különböző kitüntetést, elismerést is átadtak.

Két ünnepség keretében vette át diplomáját szombaton a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának több mint négyszáz hallgatója. Az egyetem Főépületének Díszudvarán csaknem százan kapták meg az okleveles jogász végzettséget igazoló dokumentumot, az európai és nemzetközi üzleti jog mesterképzési szakon húszan végeztek.